Reggelre beborult az ég, és olyan csendesen kezdett esni, mintha sose akarna elállni.
Nem siettem sehova, ezért vízforraló fel, bögre elő, és főztem egy erős fekete teát citrommal.
A gangról halk csöpögés hallatszott, a vödör már félig tele volt.
Leültem az ablak mellé, és néztem, ahogy a csatornából patakként zúdul a víz.
Anyu üzent, hogy nála friss pogácsa van, de inkább holnapra beszéltünk meg találkozót, mert nem volt kedvem bőrig ázni.
Elővettem a régi társasjátékot, és írtam a szomszéd Zsófinak, átjön-e egy körre, de azt válaszolta, hogy épp home office-ban dolgozik.
Közben bekapcsoltam a rádiót, ahol valami régi Illés-szám szólt, és ettől hirtelen jobb kedvem lett.
A lakásban terjengett a frissen sült almás pite illata, mert tegnap este sütöttem, úgyhogy vágtam egy szeletet a teához.
Délutánra sötétedni kezdett, pedig még csak négy óra volt, és a villamos csilingelése is tompábbnak tűnt az esőtől.
Elővettem a naplómat, leírtam, mi minden jutott eszembe, miközben az ablaküvegen versenyeztek az apró cseppek.
Mire elcsendesedett a ház, már nem bánkódtam a kihagyott programok miatt, mert ez a szürke, esős nap valahogy pont rám fért.